Ez itt Zoltán (46,21 éves) "fotel-története"
"Először is köszönöm a csoport-tagságot!
Másodszor had írjam le, miért kezdtem el 45 évesen újra edzeni, és miért pont a kettlebellt választottam. Hátha elolvassa valaki, akit ez visz le egy edzőterembe. Amikor először mentem be a terembe, tulajdonképpen a lányomat vittem, hogy megnézzen egy önvédelmi KravMaga edzést, ott láttam meg a fal mellett sorakozó vasakat, amikről régi szép idők izzadt edzései jutottak eszembe, amikor még úgymond fiatal voltam...
Voltam...? Várjunk csak, mindenki annyi idős, amennyinek érzi magát! A következő héten már ott álltam a többiek között a sorban, és végig is nyomtam az első ingyenes edzésemet. Kérdezte az SFG oktatóm (talán nem sértődik meg, ha név szerint említem: István Roland Dancs) hogy sportoltam-e már? Mondom, igen, 7 év vízilabda, mellette konditerem, Arnold nyomdokaiban... De ennek már több mint 20 éve! Mosolygott, nem baj, mondta, és megint mosolygott. Akkor még nem tudtam, miért... Elkezdtünk dolgozni. Sokszor arra is képtelen voltam, hogy súlyzóval csináljak egy-egy gyakorlatot, úgyhogy szégyenszemre üres, ökölbe szorított kézzel nyomtam az ismétléseket a mellettem súllyal edző lányok mellett. Ehhez hozzá tartozik talán a 178 centimhez társuló közel 120 kilós testsúlyom is. Mondjuk soha nem voltam egy vékony típus, az egyetemen heti 4-5 konditermi és két vízilabda edzés mellett 97,5 kg voltam... Igaz pont ennyivel nyomtam(húztam...) szériában a pull-over gyakorlatot is... Mindenesetre nem ártana lefogyni kicsit, gondoltam. Tudod, vérnyomás, meg a vércukor, meg a többi hasonló negyveneseket fenyegető izé miatt. Meg aztán tíz éve volt egy balesetem, szalagok nyissz, térdkalács odébb tol, oszt kaptam a lábamba egy 38,5 cm vasat, meg egy csomó csavart. Utána egy darabig mankó, és bot... Kicsit azóta is "aszimmetrikus" a járásom. Mindenesetre se futni, se letérdelni, se ugrani, se gugolni nem tudtam, és tegyük hozzá csendben, talán nem is akartam. Nem hajlik úgy a térdem, se a bokám, és egy kilométernyi séta után fáj minden lépés, blablabla... Volt kifogásom bőven! Talán még két hónap se telt el az első kettlebell edzésem óta, és egy grammot se fogytam. Viszont: futok, ugrok, letérdelek, súllyal gugolok, és ami a legfontosabb: ÉLVEZEM!!! Na ez volt a helyzet tavaly novemberben. Azóta részt vettem az 1000 Swing Challenge kettlebell versenyen, ahol huszonéveseket megelőzve a 4. helyen végeztem, bár ez a verseny nem egymás, hanem sokkal inkább saját magunk legyőzésére irányult, azért bőven el tölti az ember fiát büszkeséggel! Edzőtársaim Papának szólítanak, de mivel a szemük láttára értem el az eredményeket, ez nem sértő, sokkal inkább elismerő elnevezés! Pláne ha figyelembe vesszük, hogy mostanra legtöbbjüknél lényegesen nagyobb súlyokkal edzek. A fél évvel ezelőtti "lányos" gyengeség már a múlté, a kezdeti 8-10-12 kilós súlyokkal együtt. 
És tudod mi a tanulság, Kedves Olvasgatóm? Csak fel kellett állni a fotelból... :-) Otthagyni a minden bizonnyal "roppant érdekes és tanulságos", azóta viszont visszatekintve félidióta sorozatokat és valóságshow-kat, és elmenni edzésre, eddig körülbelül ötvenszer...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése